Filmforgatás Barna Rozival

 

Abban a különleges szerencsében volt részem, hogy egy amerikai forgatócsoport felkérésére filmjükben képviselhettem a Cigánykártya csapatát. A stáb az európai országokat járja végig egy utazási műsor keretében, ám nem a hagyományos megközelítéssel, hanem a párkapcsolatokra, az adott ország ismerkedési, udvarlási szokásaira kihegyezve. Így kerültem én mint cigány jósnő a műsorba, és nem csak szereplője voltam a filmjüknek, de egy fanatsztikus élménnyel lettem gazdagabb.
Először a szerelmi oldás mágiáját végeztem el Eriken, a műsorvezetőn, aki képtelen lezárni a volt szerelmével való kapcsolatát, mivel a lány folyamatosan üldözi szerelmével, míg Erik végre új fejezetet szeretne nyitni életében.
A szertartás után azért arra is kíváncsi volt, hogy vajon itt Magyarországon talál-e neki tetsző lányt, számíthat-e flörtre, netán itt leli meg álmai asszonyát? Nos - bár kedvező lapokat kapott - úgy néz ki, Erik nem konkurál a magyar férfiakkal, bár a kártya szerint elszalasztott egy-két kínálkozó lehetőséget az ittléte során (a jóslatot hallva kellően boszankodott is, hogy miért nem figyelt jobban).
A felvétel után a jól megérdemelt jutalom: Rozi sütötte rétesevés és egy vidám csoportkép.

Barna Rozi

A stábbal a napon
 
Ugrás a kezdőlapra
Ugrás Barna Rozi bemutatkozásához