Barna Rozi

Barna Rozi

   
   
   
   

Egy fiú és egy lánytündér anyukája vagyok. Bizony, tündérek ők, mert a  lelkük a legtisztább gyermeklélek, elmondhatatlanul sok empátiával és a jóba vetett rendíthetetlen hittel megáldva. Ők hiszik a csodát: a tündéreknek esténként csokit tesznek az ablakba, s hiszik, hogy a dédi bár nincs köztünk, de odafentről mindent lát. A lányom az, aki képes csak azért barátkozni valakivel, mert azt mindenki kiközösíti; a fiam pedig hajlamos megsiratni egy eltaposott katicabogarat.
Nekem az ő szemük csillogása mindennél fontosabb, és mindent megteszek, hogy mindig ilyenek maradjanak.

   
   
Tündéreim
   
   


Jósnői munkámban is ezt érzem a legfontosabbnak: az együttérzést, a kérdező sorsának átélését. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy gyerekkoromtól kezdve a jósnővé válás gondolata foglalkoztat, diákkoromban a "Babonások és kártyavetők kézikönyve" volt az egyetlen szakirodalmam (amely azóta persze bővült, s a kártyavetés mellett komolyan elmélyedtem az álomértelmezés tudományában is).
Mégis azt gondolom, nem lehet véletlen, hogy a Sors a cigánykártya felé terelgetett. Nem telik el úgy nap, hogy ne vegyem a kezembe, ha nem is a jövendölés miatt, akkor egyszerűen csak azért, mert megnyugtat a lapok érintése.

   
   


Talán magamat is a cigánykártyához hasonlítanám: mint ahogy ott is megtalálható a Szűz visszafogottsága és az Idegen asszony bujasága; az Állandóság stabilitása és az Utazás változása: úgy vagyok én is egyes helyzetekben csigaházába húzódó csendes szemlélődő, máskor meg előbújik belőlem az a hippi énem, aki "ifjúkorában" stoppal járta be Európát, vagy elbiciklizett a kutyájával Prágába, hogy másnap pénzszűke miatt visszainduljon...
Ennek a korszaknak már vége, de nem hiszem, hogy csak azért, mert nem 20 éves az ember, vissza kellene fognia magát és örökre konszolidált kispolgárként élni. Hiszen  ha a virág-gyerek ott él a szívünkben és nem száműztük túl mélyre, akkor az életünket sem kell még temetni.

Ha vannak céljaink, vágyaink, -legyenek bármilyen távolinak tűnőek is- és elképzelni sem tudjuk, hogy valaha megvalósulhatnak, akkor jó, ha eszünkbe jut ez a néhány sor:
 
Egy autó hasít az éjszakában, a fényszórók csak 100-200 méterre világítnak el, és mégis eljutsz Kaliforniából New Yorkba, a sötéten át, mert neked csupán mindig a következő 200 métert kell látnod. Az élet is így mutatkozik meg előttünk. Ha bízunk abban, hogy a következő 200 méter is megjelenik, és a következő 200 méter is, akkor az élet folyamatosan megmutatkozik előtted. És végül eljuttat a célhoz. Kívánjál bármit, mert ezt akartad.
 
A cigánykártya mutat ugyanígy utat: nem évekre előre, hanem mindig csak az elkövetkező hetekre, hónapokra, hogy megtaláljuk magunkban a túléléshez szükséges erőt.


   
   
Virággyermek...............Virággyermek
   
   

Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni: a vevőt nem csak kiszolgálni, a fotóalanyt nem csak lefényképezni, hanem - ha csak néhány percre is - olyan kapcsolatba kerülni velük, ami nyomot hagy bennük. Hiszem, hogy nem véletlen nyílnak meg előttem szinte vadidegen emberek, hanem mert érzik: a puszta meghallgatásnál nálam többre lelnek.
A hitvallásommal szeretnék a hozzám fordulóknak akkor is reményt és optimizmust sugallni, ha a legreménytelenebb helyzetben érzik magukat.
   
   


"Célozd meg a  holdat!
Nem baj, ha nem találod el.
Legrosszabb esetben is a csillagok közt leszel."

   
   

   
   
Ilyen voltam...............Ilyen lettem
   
   

 

KÁRTYAVETÉS ÉS JÓSLÁS NÁLAM:

Kétféleképpen lehetséges:

Írásos jóslásnál a honlapon feltett kérdésedre
előbb kivetem a kártyát és az eredményt
elküldöm neked emailben, majd
megrendelésed után megkapod a jóslatomat is.

Szóbeli (személyes) jóslásnál a feltett kérdésedre
szintén elküldöm neked a kártyavetés eredményét,
azonban a megrendelésed után nem készítek írásos elemzést,
hanem személyesen, szóban mondom el jóslatot.

A személyes jósláshoz természetesen találkoznunk kell, ami
Budapesten, Budaörsön, Törökbálinton, Érden és Diósdon lehetséges.
Az egyeztetéshez e-mail címeden kívül a telefonszámodat is meg kell adnod.


A személyes jóslás és az egyéb személyesen igénybe vehető szolgáltatások árait
megismerheted, ha ide kattintasz



Ha személyes jóslatot szeretnél, a fentiekre tekintettel küldd el a kérdésedet
IDE KATTINTVA.
Négyszemközt még majd pontosíthatjuk, bővíthetjük a szempontokat,
de elsőre azt írd be, amit a legfontosabbnak, az alapnak érzel.
Ha szeretnéd, a találkozón további kérdéseidre is válaszolok. 

 

   


Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy filmet forgatott velem egy amerikai forgatócsoport. Hamarosan filmrészletek is elérhetők lesznek, addig azonban itt egy összefoglaló az eseményekről.

 

   

KAPCSOLATTARTÁS

Időpont egyeztetéshez keress meg a barnarozi@gmail.com e-mail címen
vagy hívj a 70/208-4739-es telefonszámon.

   
         
   

Barna Rozi OWAAC tag

   
   

Reg. Nr. 0895

   
   
   
   

   
   
   
         
   
UGRÁS AZ ÍRÁSOS JÓSLAT KÉRÉSHEZ
   
   
UGRÁS A KEZDŐLAPRA
   
   
UGRÁS A JÓSNŐK OLDALÁRA
   
   
UGRÁS A KIVETÉSI MINTÁKHOZ
   
   
UGRÁS AZ 56 LAPOS CIGÁNYKÁRTYÁHOZ