Mirabella

Mirabella

Kártya-blogom az nlcafé-n

   
   


MOTTÓM:

„A sorsodat előre megismerni: kíváncsiság,
a megismert sorsodon változtatni: bátorság.
Ha kíváncsiskodsz, bátor is legyél!!!”

 

   
   


KÉPESSÉGEIM, HITVALLÁSOM:

Születésem után nagyon hamar bezöldült a szemem, ebből anyám – aki mindig is hitt abban, amit nem látott, csak érzett – tudta, hogy kivételes képességekkel áldott meg a sors. Persze anyaként ő ettől inkább féltett, mintsem örült volna neki, de elfogadta saját feladatát, és mindig ügyelt arra, hogy nyitva hagyja előttem a megismerés lehetőségét.
Két éves korom körül legtöbben már tudták rólam a környezetemben, hogy aki ölébe vesz, annak önkéntelenül is a beteg tagját kezdem simogatni. Ez még akkor is így volt, ha az illető ruhája alá kellett beférkőzöm kicsi ujjacskáimmal.

   
   
Mirabella és a papája
   
   


Amikor apám ingének gombolását kezdtem egyre gyakrabban piszkálni, anyám nagyon megijedt. Hetekig könyörgött apámnak, hogy menjen el belgyógyászhoz, nézesse meg a szívét, de ő csak nevetett rajta, babonaságnak, bolondságnak, meg asszonybeszédnek mondta a szívbajjal való fenyegetést, és fölösleges időpocsékolásnak az EKG vizsgálatot.
A harmadik héten a munkahelyéről vitte el a mentő, infarktusa lett harmincegy évesen, de – az orvosoknak legyen hála – visszahozták az életbe, pedig kevésen múlt a dolog. Le is szokott a cigarettáról, meg a kávéról annyira, hogy attól fogva nálunk senkinek sem szabadott se rágyújtani, se feketét inni, még az udvaron se. Szerencsére ma is él, ma is ugyanolyan keményfejű, mint fiatalember korában volt, és ma sem hallgat sem rám, sem anyámra. Így legalább értem mit jelent: „senki sem próféta a saját hazájában”.

   
   

Szerettem a rovarokat. Valahogy hasonlóságot éreztem velük, amint figyeltem, ahogy a csápjaikkal latapogatnak egy-egy tárgyat. Másodikban ezért nagyon szerettem volna csótánynak öltözni, de anyámmal folytatott komoly csata után csak a csápok maradtak :-)

   
   
Csótányból pillangó
   
   


Anyám szerint a képességem sohasem attól volt értékes, hogy jeleztem vagy megmondtam a jövőt, hanem sokkal inkább attól, hogy – mint az igazi régi javasasszonyok – idejében jeleztem, és ezzel megadtam a cselekvés, a változtatás lehetőségét azoknak, akik figyeltek rám.

   
   

A kártyára kamasz koromban találtam. Az Ómamánál volt a komódfiókban egy pakli Tarot. Sokáig barátkoztam vele, szépek voltak a lapok, mégde sohasem tudtam igazán megszeretni. Valahogy élet-idegennek, túl távolinak tűntek a képei, így aztán hiába kaptam egy paklival, alig koptak meg a lapok, olyan ritkán vettem a kezembe.

   
   


Legjobb barátnőmmel

   
   

Már elmúltam tizennyolc, amikor egy búcsún egy cigányasszony megengedte, hogy végignézzem a kártyáját, amivel sorsot vetett nekem. Azt mondta azért hagyja, mert látja a kivetésből, hogy jót hozok a kártyájára. Cigánykártya volt, és annyira elbűvölt a lapok beszédessége, hogy három napig, míg a vásár tartott, az öregasszony nyakára jártam, faggattam a tudományáról, kérdezgettem a kirakási módokról. Keveset ért rá, maga is csodálkozott milyen sokan kérték hirtelen a jóslatait, de furcsa félmosollyal az utolsó napon már megengedte, hogy jóslás közben is mellette maradjak. Származásomtól fogva nem vagyok cigány, de ettől a naptól fogva lélekben cigány lettem, és azt hiszem már örökre az is maradok.
Elköteleztem magam a cigánykártya és a vele való sorsvetés mellett. Azóta sok helyütt és sokaktól tanultam, és a hitem csak szilárdult és mélyült. A mai napig csak cigánykártyával jósolok. Elfogadom, hogy van akinek fontosak a kristályok, van aki szereti látni a kérdező tenyerét, van aki előbb a szemébe kell tekintsen, mielőtt válaszokat adna, de számomra ezek – ugyanúgy, mint a többi eszköz a születési dátumtól a névből készített számmisztikáig – csak zavaró körítések.
A világos választ, a sors mozgásának irányait és az életesemények szerkezetét számomra a cigánykártya mutatja meg oly tisztán, mint a kristály, oly egyszerű vonalakkal, mint a tenyerünk és olyan fényes csillogással, mint a reménykedő ember tekintete.
Látom a sorsokat, hiszem a választások fontosságát, és – hálát adok érte –: nap mint nap megélem a bizalmat, amely körülvesz. Persze a döntést mindenkinek magának kell meghozni, de abban mélyen érzem a magam felelősségét, hogy a hozzám fordulóknak megmutassam a lehetőségeiket, és a lehetséges tetteik jövőbeli következményeit.

 

   
   


MIRABELLA KÁRTYÁJA

A OWAAC alapelveinek megfelelően működő www.ciganykartya.hu és a www.gipsycards.com oldalakon azt az 56 lapos cigánykártyát használják a jósnők, amelynek nyomtatott változata "Mirabella's Gipsy Fortune Telling Cards" névre hallgat.
A kártya 56 lapját én rajzoltam meg és hatalmas megtiszteltetés a számomra, hogy világszerte a nevemet viseli. Azonban fontos tudni: a kártyapakli összetétele, a lapokon szereplő rajzok képelemei és szimbolikája egy kiváló, a cigánykártya évezredes hagyományait őrző és jól ismerő csapat munkájának eredménye - tehát nem egyedül az én érdemem!

   
   
Mirabella kártyája
   
   


KÁRTYAVETÉS ÉS JÓSLÁS NÁLAM:

Nálam a jóslás kétféleképpen lehetséges:

Írásos jóslásnál ugyanúgy dolgozom, mint Regina, Irén vagy Klára:
a honlapon feltett kérdésedre előbb kivetem a kártyát és
az eredményt elküldöm neked emailben, majd
megrendelésed után megkapod a jóslatomat is.

Szóbeli (személyes) jóslásnál a feltett kérdésedre
szintén elküldöm neked a kártyavetés eredményét,
azonban a megrendelésed után nem készítek írásos elemzést,
hanem személyesen, szóban mondom el jóslatot.

A személyes jósláshoz természetesen találkoznunk kell, ami Budapesten lehetséges
minden kedden és gyakran csütörtökön is.
Az egyeztetéshez e-mail címeden kívül a telefonszámodat is meg kell adnod.


A személyes jóslás és az egyéb személyesen igénybe vehető szolgáltatások árait
megismerheted, ha ide kattintasz



Ha személyes jóslatot szeretnél, a fentiekre tekintettel küldd el a kérdésedet
IDE KATTINTVA.
Négyszemközt még majd pontosíthatjuk, bővíthetjük a szempontokat,
de elsőre azt írd be, amit a legfontosabbnak, az alapnak érzel.

 

   
   


KAPCSOLATÉPÍTÉS

Már az IWIW-en is megtalálsz!
Csak kattints ide
és lépj be az IWIW-es címeddel és jelszavaddal,
vagy másold be ezt a sort a böngésződbe:
http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=11498217

Megtisztelsz vele, ha ismerősnek jelölsz.

 

   
   


EGYÉB SZOLGÁLTATÁSAIM

Tájékozódhatsz róluk személyes honlapjaimon

http://mirabella.mlap.hu
http://bella.atw.hu

SZERETETTEL VÁRLAK!

 

   
         
   
Elérhetőségem: bella@atw.hu
   
         
   

Mirabella OWAAC tag

   
   

Reg. Nr. 0429

   
         
   
UGRÁS AZ ÍRÁSOS JÓSLAT KÉRÉSHEZ
   
   
UGRÁS A KEZDŐLAPRA
   
   
UGRÁS A JÓSNŐK OLDALÁRA
   
   
UGRÁS A KIVETÉSI MINTÁKHOZ
   
   
UGRÁS AZ 56 LAPOS CIGÁNYKÁRTYÁHOZ