Karcsi
...

Ha már voltál rendes alpesi túrán, bizonyára átélted, hogy kaptatsz felfelé, gyönyörködsz a tájban, törölgeted a homlokod, élvezed a fenséges csendet. Aztán, amikor a csúcs közelébe jutsz, egyszer csak kanyarodik egyet az út és hopp, ott egy büfé. Lehet kapni kólát, csokit, grogot. Na, azt a büfékocsit valószínűleg a mi társaságunk vonszolta fel oda. Nem semmi ám felvinni, aztán telepíteni, hogy vízszintes és jól zárható is legyen, árammal is ellássuk, dobogót előtte, szóval olyan hegyi üvegtigris féléket építettem, amíg azt csináltam.
Ebből is látszik, hogyan lettem kártyajós.
A cigánykártya ugyanis már kiskoromtól irányította az életemet. Nagy része volt abban, hogy leléceltem otthonról. Mari mamsa folyton azzal nyaggatott, én meg utáltam a hülye babonáit. Állandóan kavart és a cigánykártya volt az ürügy. Ha az a sok nagy szerencse meg sorscsapás mind bejött volna, amikről motyogott, az összes világháború a mi családunkban ment volna végbe. Ma már tudom, szegényem képtelen volt összefüggéseket látni, csak egyetlen lapot látott mindig, a többivel úgy tett, mintha ott sem lettek volna.
– Itt van mán a kaszás, suhingatja nékem... – mondogatta, valahányszor a Halál lap jött ki neki.
Mi unokák csak legyintettünk:
– Ugyan Mári mamsa, nem kell a bolondéria…
De ő egyre kántálta, hogy a kártya nem hazudik. Végül igaza lett, ’79-ben egy reggelen nem ébredt fel többé. De én akkor és már húzgáltam a kocsikat a hegyre.

Szóval öreganyámtól nem kártyát vetni tanultam. Ő „mesélte a paklit”. Így mondta, és mesélte tényleg. Aztán amikor én vetettem, ő hallgatta lélegzetvisszafojtva. Azt mondogatta:
– Véredbe van Kárcsi a kártya, olyant látsz, amit még én se!
Ebben tökéletesen igaza volt, persze nem volt nagy dolog többet látni, mint ő. Elég volt két lapot összeolvasni. Azzal viszont, amit papolt, teljesen ellentmondásba került saját kavarógép lényével:
– Segítsél az embereknek, de jól figyeljél: sose ijesszed meg űket! Ne titkoljad el, amit látsz, de kétszer is gondoljad meg, hogy hozod a tudtukra. Mer akkó leszel több a búcsús jósnál, akkó leszel jövendőmondó!
Ettől a falnak tudtam menni. Mert ő ahányszor a kártyához nyúlt, mindig azt hozta ki, fenekestül felfordul a világ. Ezt ki is kürtölte sipákolva, visítva, mit sem törődve az ijedelmekkel vagy a felbuzdult nyomorúság keserű csalódásával. És éppen ő beszélt arról, kétszer gondoljam meg, hogyan hozzam tudomásra, amit a cigánykártya mond! Közben sok emberrel találkoztam, aki vizet prédikált és bort ivott ezért kezdem megérteni a mamsa lényét.

Ha fent van a kocsi a helyén, bokréta-ünnepet tartunk.
Feltétele: a hűtő be legyen üzemelve, mert a meleg sör tájromboló hatású.
A hűtőnek vízszint és áram kell…

Véremben van a kártya – ezt hallom gyerekkorom óta.
Hát, elég fura helyen van, mert az én vérem forró és nyughatatlan. Sohasem volt maradásom egy helyen sokáig. Ebben is komoly szerepe van a cigánykártyának, mert bárhol hamar tiszteletet és megbecsülést szereztem magamnak a segítségével. Elég volt egy odavetett mondat a holnapról, másnap már jött a kérdés
– Honnan tudtad?
Nagy vigyorogva elővettem a paklit, már egyenesben is voltam.

Ez az Újautó. 1983 júniusában kapta ezt a nevet, amikor gyári újan átvettem Düsseldorfban.
Akkoriban itthon a Zsiguli ment. Jobb terepjárót egyébként azóta sem gyártottak, mint az én Újautóm.

Eddig két dolog tartott vissza a profi jóslástól. Az egyik az a hely, ahol a cigánykártyát tartom: a vérem. Mire valahol rendesen kezdtek jönni a kuncsaftok, odébbálltam. Erre megoldás az Internet. Ráadásul meg is hívtak ide, amit rajtam kívül talán senki sem mondhat el magáról. Viszont az OWAAC tagsághoz ragaszkodtak lányok. Én pedig tagadtam azt a tételt, hogy a jóslás tanulható. Ott volt az öreganyám, akit képtelen volt megtanulni, és itt vagyok én, akit senki sem tanított. Hazudhattam volna, hogy elfogadom, nem szakadt volna rám az ég, próbáltam eleget. Csakhogy a cigánykártya nem tűr hazugságot.
Mirabella oldotta meg a helyzetet. Mélyen a szemembe nézett és megkérdezte:
– Öreganyádat ki tanította meg a cigánykártyára?
Megfogott. Szegény mamsa tényleg nem tanulta. Máris jött a következő kérdése:
– Ha én tanítom, akkor is úgy jósolt volna, ahogyan meséled?
Világos, hogy másképpen lett volna.
– Akkor talán még búcsús jós is lehetett volna! – vágtam rá, és jót nevettünk.
Ekkor bocsátottam meg igazán az öreganyámnak, mert egyvalamit azért mégis biztosan tanult: kétszer is meg kell gondolni, mit mondunk ki. Ezt a leckét tényleg tudta kívülről, még ha magára nem is alkalmazta.
Végül abban maradtunk, jelentkezem az OWAAC -ba, még vizsgázni is fogok, de amint teljes jogú tag leszek, változtatást javaslok. Maradjon a „Bárki képes megtanulni a kártyavetést.” alapelv, csak legyen egy kiegészítő: „Van, aki született kártyavető”. Ez lesz a „Karcsi szabálya” – ha elfogadja a sok nő…

Szeretek a csúcson lenni. Sőt, csúcs lenni.
Ha azt mondják „Csúcs vagy Karcsi!”, így érzem magam.