Copyright

24. heti kérdésünk megfejtése

 

A jóslat alapjául szolgáló Háromlapos kivetés ez volt:


A Kérdező lapja  
A kérdező
A kérdés
Ifjú
A kártya válasza a kérdésre

 

Emlékeztetőül a kérdés:


Kedves Jósnőm!
Egy éve próbálok kigyógyulni egy fájdalmas szakításból.
Eddig nem is engedtem közel magamhoz senkit. Pár napja azonban egy buliban
találkoztam egy sráccal, akit a volt barátom révén ismertem meg.
Már korábban is úgy éreztem, nem vagyok közömbös neki,
de itt egyértelmű jeleit is adta.
Az egyetlen gond, hogy kijelentette, a haverja exbarátnője tabu.
Aztán táncolni kezdtünk, és úgy érzem, akkor történt valami.
Úgy ölelt magához, mintha az élete múlna rajta,
én pedig olyan biztonságban éreztem magam a karjaiban, mint még soha.
A kérdésem: le tudja-e küzdeni a barátja iránti lojalitást,
azaz lesz-e belőlünk egy pár? Vagy csak félrevezettek az ösztöneim?
Mit tegyek, hogy megkönnyítsem a helyzetét (a DÖNTÉST)?
A lapom a Remény.
Üdvözlettel Napsugár

 
Jósnőnk válasza:
 

Kedves Napsugár!
A kommunikáció kutatói szerint a két ember között cserélődő információnak
csupán 7%-át teszik ki a legépelhető szavak!
És ha a szavak mást mondanak, mint az összes többi csatorna üzenete,
akkor bizony legyintünk a szavakra és a többinek hiszünk!!
Nézd csak meg a lapjaidat: szabadon, gátlások nélkül fog tudni közeledni feléd,
ő megteszi az első lépést és te is elég nyitott leszel felé.
Készítsd a szíved, mert hamarosan belép a világodba és
bekövetkezik, amire vágysz!!
Azt ajánlom: mihamarabb "hallgattasd el" ez a fiút.
Minek ide szavak? :-))
Szeretettel: Jósnőd


***


A sikeres megfejtések:

- 4 pályázó küldte be mindhárom kivetett lapot, sorrend nélkül
(Nyeremény: Mirabella kártya csomag vagy ingyenes jóslat )

- 8 résztvevő talált el két kártyát
(Nyeremény: tanfolyami részvétel 1/3-os árkedvezménnyel)

- 17 játékos egy lapot tippelt meg jól
(Gratulálunk, ez remek tájékozódás a cigánykártya világában!)

 

Előző próba - Következő próba
 
Vissza a kezdőlapra