Beszűkültség a globalizált világban

 

A mai pszichológia fontos belátása, hogy a gondokkal, bajokkal küzdő ember éppúgy beszűkül, gondolatai éppúgy egyetlen problémára fókuszálódnak, mint egy évezreddel ezelőtt. Szélsőséges esetben teljesen beszűkül a tudat és egyetlen szálra korlátozza kapcsolatát a világgal.

Ebben az állapotban egyre erősebb a késztetés, hogy a személy ezt a szálat is elvágja. Ilyen krízis helyzetben a pszichológusnak is az a feladata, hogy feltárja a bajban lévő ember előtt saját lehetőségeit, erőforrásait, értékeit.

Ilyen értelemben tehát a tudomány és a cigánykártya közös erőssége, hogy mindkettő jövőképhez segíti a segítséget kérő embert.

Dobozi József

 

Ugrás a kezdőlapra